Március 15-i üzenet

Jézus Krisztus egy alkalommal a következőket mondotta: Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű (Mt 11,29-30). Ma ezzel a krisztusi biztatással köszöntöm minden Március 15-ét ünneplő testvéremet.

Együtt vagyunk ma újra, hogy felidézzünk egy forradalmat. Egyet a sok vesztes forradalom közül. Mert azt mondjuk, hogy Mátyás király óta csak veszteni valónk volt. Azt mondjuk, hogy egyre nagyobb teher megmaradni magyarnak. 168 évvel ezelőtt még elhangzott a híres 12. pont: Unió Erdéllyel! Ma pedig nagyon sokan, már rég szétszóródtak abban az Unióban, amely csak hellyel-közzel képviseli keresztyén örökségét, és hova tovább a megálmodott biztonság helyett feszültséget, zűrzavart, bizonytalanságot, meg nem értést tud nyújtani.

És mi mégis ünnepelünk, nem akarjuk elfelejteni sem a forradalmainkat, sem a hőseinket. És mindenek felett nem akarjuk elfelejteni Istent. Ha elfelejtkezünk forradalmainkról és hőseinkről, megszűnünk magyarnak lenni. Ha elfelejtkezünk Istenről, megszűnünk élni. Élni úgy, és ahogyan Isten megalkotta az életet. A kettő szerencsés együttállásában viszont az történik, hogy Istennek köszönjük meg a múltat, nemzetünket, hőseinket, s példájuk nyomán haladva tőle kapunk erőt saját feladataink végzésére.

Isten ajándéka a nemzet, és a hitünkön, az élő hitre jutásunkon nagyon sok múlik. Azon, hogy hittel, Isten akarata szerint éljük-e meg a mi nemzeti öntudatunkat, identitásunkat, vagy széthúzás, marakodás, egyéni dicsőség keresése fog jellemezni. Hiszem, hogy Isten szeret bennünket, munkálkodik közöttünk, nem akarja, hogy elvesszünk, de azt nagyon akarja, hogy megtérjünk. Nem a nemzet sírját akarja, hanem azt, hogy magyarul dicsérjük szent nevét, s magyar nyelven is hirdessük nagyságos dolgait. Hiszem, hogy nemzedékről-nemzedékre tart az ő hűsége, hogy közöttünk, és gyermekeink, unokáink között is meglesz az ő népe.

Aki a világmindenségből csak az anyagot képes felismerni, földhözragadt életével nem tud Isten szolgálatába állni. Azt mondja, hogy ő hitetlen ember, pedig ő is hisz valamiben. Isten helyett bálványban, s ami ennél még veszedelmesebb, önmagában, saját igazában. Milyen távol van ez attól, amit Jézustól tanulhatunk meg: alázattól, szelídségtől, teherhordozástól. Már szent István királyunk megértette ezt, amikor a következő intelmet hagyta ránk: semmi sem emel föl, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg – igaz ez akkor is, ha mást akarsz felemelni, esetleg mást akarsz letaszítani. Előbbit alázattal, utóbbit gőggel lehetséges. Van úgy, hogy ezért az alázatért, szelídségért kardot kell rántani. Ezt tették a népek tavaszán mind, kik nem akartak belenyugodni abba, hogy alázat és szelídség híján nincs sem szabadság, sem egyenlőség, sem testvériség. Tanuljunk Jézustól, s ha megnyugvást akarunk találni lelkünknek, mi se nyugodjunk bele semmilyen szabadságtiprásba, jogfosztásba, istentelen és hitetlen cselekedetbe.

Drága testvérem! Vedd fel hát az igát. A boldogítót, a gyönyörűségest. Vedd fel, és hordozzad büszkén. Tudd meg, hogy nem könnyű, mert semmilyen iga eleinte nem tűnik könnyűnek. De e nélkül nem fog menni. Az igának célja van, melyet nagy elődünk, Wass Albert így fogalmazott meg: Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik. Szeretnél erős lenni? Vedd fel ezt az igát. Mert ezáltal Isten élni tanít. Ráébreszt arra, hogy nélküle semmit sem cselekedhetünk. Arra, amit a magyar miniszterelnök híressé vált mondata kifejez, miszerint az életünk csak akkor értelmes, akkor értékes, akkor van súlya, ha azzal a saját életünknél fontosabb és jelentősebb dolgot szolgálunk, például családunkat, hazánkat vagy éppen Isten országát. Esetleg mind a hármat egyszerre.

A Mai Igében olvashattuk, hogy mindig is azért valósultak meg álmok, mert az álmok megvalósítói nem voltak hajlandóak feladni. Egy kis szójátékkal mai ige helyett mondhatunk nyugodtan mai igát. Legyen ez az örömmel vállalt mai igád, hogy nem adod fel. És ha ezt eldöntötted, akkor már nem kell félned semmitől, mert az iga két személyes. Melletted mindig ott lesz az a Jézus, aki minden nemes küzdelmedben oldaladon áll. Aki nem csak biztat arra, hogy felvedd az igát, hanem ő maga is beleteszi a nyakát, s így válik boldogítóvá és könnyűvé.

Így lehetünk egy közös cél érdekében mi mindnyájan egyek. 1848 tavaszán több nép is együtt indult a szabadságért vívott küzdelem útján. Ha nem sikerült volna megosztani ezeket a népeket, a cári és a császári hadsereg együttesen sem lett volna képes leverni a forradalmat (Horváth Anna). Az ellenség nagyon hatékony fegyvere ma is a megosztás. Ki, hogyan és miért akar megosztani minket? A válaszokat ismerjük. Rögtön külső erőkre gondolunk. De ezeknél sokkal veszedelmesebb a belső megosztottság. Amikor megoszt bennünket a hitetlenség, a közömbösség, a tehetetlenség, a lemondás. Amikor önmagával hasonlik meg az ember vagy a nemzet, amikor pontosan abból az igából akarja kitépni magát, amely megerősíthetné őt. Pusztító fegyver a megosztás, ezért legyél ifjú vagy felnőtt, szülő vagy gyermek, tanár vagy tanítvány - soha ne használd!

Köszönd meg Istennek, hogy önös eszközök helyett adott lehetőséget összefogásra, alázatra, szelídségre. Köszönd meg Istennek az elmúlt 168 évet, annak minden próbatételét és elért eredményét, a biztató jeleket, hogy ő építi a nemzetet, s hogy nincs értelme másban bízni, csak benne. Hozzá térő és megújult szívvel hódoljunk meg akarata előtt, mely szent és építő akarat. Ámen.

Czirmay Csaba Levente, lelkipásztor

Elhangzott Marosludason, 2016. március 15-én