2018. szeptember 22., szombat

Őszi temetőtakarítás





Két délutáni alkalommal, szeptember 10-én és 17-én eredményes munkát végeztek azok a presbiterek és gyülekezeti tagok, akik eleget téve a felhívásnak, megjelentek az őszi temetőtakarításon. A temető folyamatos karbantartása nem kicsi feladat, ezért megköszönjük mindazoknak, akik ebből többször is kiveszik részüket.
Az őszi akció során Szabó Pál gondnok, Ambrus Győző, Aszalos Lajos, Bitai Bolyko Ákos, Domokos István, Domokos Norbert, Dudás Sándor, Fekete János, Hajdu Róbert, Józsa András, Molnár Sándor, Ömböli Zsolt, Varga István presbiterek és Földes József gyülekezeti tag tevékenykedtek, Varga Róbert pedig meleg lepényekkel kedveskedett az önkénteseknek.
A több alkalommal történő kaszálás mellett szükség van a széleken elszaporodó bokrok, bozótok és egyéb alkalmatlan növényzet kivágására, de az oda nem illő hulladék összegyűjtésére is.

Íme egy kis videó, meg néhány kép a temetőben eldobált hulladékról:









És a takarításról:






A temető kegyeleti hely, kegyeleti méltóságának megőrzése pedig kötelesség! A temetőben tanúsított magatartás semmilyen módon sem sértheti a kegyeleti érzést.
Szeretettel kérjük a temetőbe látogató testvéreinket, hogy szeretteik sírjának takarítása során szíveskedjenek igénybe venni a rendelkezésre álló hulladéktárolót! 


2018. július 7., szombat

BONYHAI KASTÉLYNAP

Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság 
2Kor 3,17b


Hiszem, hogy Isten Szentlelke munkálkodott közöttünk a bonyhai kastély kertjében is, hogy még jobban megismerhessük az igazságot, mert az "igazság szabadokká tesz" - Jn 8,32.
Soli Deo Gloria!

2018. május 28., hétfő

SZÁRAZAJTA, 2018. május 27.

Hálás szívvel köszönjük meg Kelemen-Karikás Árpád lelkipásztornak és családjának, az erdővidéki szárazajtai gyülekezet presbitériumának és minden tagjának, hogy szentháromság vasárnapján vendégül láttak, s együtt tölthettünk egy felejthetetlen napot. Gyülekezetünk énekkara és néhány gyülekezeti tag részesült az élményekben gazdag lehetőségben, Istené legyen a dicsőség érte. 
A képre kattintva az alkalomról fotóriport tekinthető meg. 


2018. május 14., hétfő

PÜNKÖSDI CSALÁDI ÉS GYÜLEKEZETI NAP


Szeretettel meghívunk a május 21-én, hétfő délelőtt 11 órakor kezdődő


PÜNKÖSDI CSALÁDI ÉS GYÜLEKEZETI NAPRA



A testi-lelki feltöltődésre alkalmas nap tervezett programja:

ISTENTISZTELET - 11:00

EBÉD: 13:00 (babgulyás)

ELŐADÁS: 16:00
Vincze Judit és Zoltán lelkészházaspár Nagyváradról

VERSENY: 18:00
Pünkösdi király és királynőválasztás

VACSORA: 19:30 (főtt kolbász)

A kiemelt programpontok között vagy azokkal párhuzamosan lehetőség lesz egy művészfilm megtekintésére, kézműves tevékenységre, beszélgetésre, játékra.

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, akik meghívásunkat már az ebédre elfogadják, azokat kérjük, hogy legkésőbb pünkösd első napján szíveskedjenek feliratkozni a templom főbejáratánál található listára, vagy jelezzenek a czirmaylevente@yahoo.com címen.

Az alkalom támogatására szánt önkéntes adományokat a program során a helyszínen található perselyben lehet elhelyezni. Köszönjük mindazoknak, akik a szervezésbe bekapcsolódtak, önkéntesek további segítségére a rendezvény ideje alatt is számítunk.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPET!

2018. március 1., csütörtök

Ökumenikus világimanap


Szeretettel várunk mindenkit az eseményre!