2015. november 16., hétfő

KÖNYVVÁSÁR

A PARAKLETOS KIADÓ könyvvásárt rendez NOVEMBER 19-ÉN, csütörtök délután 16:00 – 18:00 óra között a Marosludasi Református Gyülekezeti Központban. Gazdag választékú könyvstandján minden korosztály számára kínál igényes kivitelű, építő jellegű olvasnivalót.
Szeretettel várunk minden marosludasi, és Marosludas környéki érdeklődőt erre a nem mindennapi eseményre. Addig is, a könyvkiadó gazdag kínálatáról a http://www.parakletos.hu/ honlapon lehet tájékozódni.
"A szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára." (Fil 1,9-10)



Alsó-Maros menti körzet őszi presbiteri konferenciája

Szombaton, november 14-én zajlott Marosludason a címben említett esemény. Simon Levente búzásbesenyői lelkipásztor igehirdetése után a házigazda gyülekezet énekkarának Istent dicsőítő szolgálata következett, majd a résztvevők Szegedi László generális direktor lendületes, lényeges kérdésekre választ adó előadását hallgathatták meg. Jelenlétükkel megtiszteltek a Presbiteri Szövetség egyházkerületi és megyei elnökei, Pályi József és Horváth Miklós, további vezetőségi tagok, valamint a környező gyülekezetek lelkipásztorai és presbiterei. 
Köszönet mindazoknak, akik az alkalom szervezését és támogatását szívügyüknek tartották, lebonyolításához aktívan hozzájárultak.
Isten gazdag áldása legyen a jelenlévő jókedvű adakozók életén, akik perselyes adományukkal a Kőhalmi Szórványdiákotthon tevékenységét támogatták.
Végül a finom ebédet a Tivoli terasz ízlésesen megterített asztalai körül fogyasztottuk el, melyért az étterem vezetőinek külön köszönetet mondunk.







2015. október 6., kedd

Idősek vasárnapja - jubileumi alkalom

  Tizedik esztendeje már, hogy ezen a vasárnapon gyülekezetünk idősebb korosztálya kap kiemelt figyelmet. Az ünnepi istentisztelet és műsor, az ige üzenete, a törődés és szeretetvendégség első sorban feléjük irányul. Hálásak vagyunk, hogy Istenünk kegyelmével így történhetett az idén is.
Legkevesebb nyolcvan esztendőt tudhatnak maguk mögött azok az idős testvérek, akik a szervezők meghívására éltek a lehetőséggel, és kisebb-nagyobb erőfeszítéssel, de megjelentek az alkalmon. Jézus egyszer azt mondta Péter apostolnak, hogy "amikor fiatalabb voltál... oda mentél, ahova akartál" (Jn 21,18). Eszerint, akik vasárnap együtt "akartak" ünnepelni, éveik száma szerint talán nem, de szívük vágya szerint mind-mind fiatalok voltak.
  Nem lankadt a nőszövetség tagjaiban sem a vágy. Ők azok, akik évről-évre elindulnak, bekopognak száznál is több idős gyülekezeti taghoz, hívogatják őket. Szeretetük, igyekezetük jele egy mosoly, egy simogatás, hívogató kedves szavak, bátorító mondatok. Ottlétüknek látható nyomát is tapasztalni lehet, melyről egy szerény meghívó, meg egy csokoládé is árulkodik. Közben azt fontolgatják, hogy vajon milyenre fog sikerülni a töltött káposzta, hogy összegyűjtögetett pénzük vajon elegendő lesz-e terveik megvalósításához? Aztán újra hálásan tapasztalják, hogy ahol szeretet van, ott mindig mindenre jut. Mint általában, most is mögéjük sorakoztak a lelkes támogatók. Nekik nincs idejük káposztát sarvalni, egy-két délutánt önkéntes munkával, vagy káposztát hússal tölteni, de adományaikkal ők is szívesen besegítenek. Végül, amikor az összegöngyölített töltelékek helyet foglalnak a megfelelően befűtött sütőkemencében, akkor a nyugalom is helyet foglal a szívekben, mert már csak arra kell várni, hogy az Úr napja újra felragyogjon, s hirdesse Istenünk megtartó szeretetét.
  Így is történt. Kellemes október eleji napsütés, hívogató harangszó, áhítatos csend, Isten szava, ének, orgonahang és imádság. Ünnepély, melyre a kórus lelkes tagjai hoztak hetek óta készített éneket, verset, köszöntőt. Szeret minket sz Úr, lelki és testi asztalt terít gazdagon. Hisszük, valljuk, tapasztaljuk, hogy: "Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg" (Ézs 46,4).


2015. augusztus 24., hétfő

VAKÁCIÓS BIBLIAHÉT - 2015


                                                              A KOEN Alapítvány programja szerint 

Csodálkozva nézett ma le a felhőtlen tiszta égboltról a nap. Mi tagadás, ilyet még mi sem tapasztaltunk, hogy fényes nappal a csillagok is láthatóvá válnak. Pedig ma ez történt, ugyanis apró, közel 70 kis csillag kezdett el ragyogni a vakációs bibliahét első napján. Körülöttük ott ragyogtak a nagyobb csillagok is, akiknek munkája, segítsége, adománya és odaadása nélkül nem sikerült volna ilyen lendülettel elkezdeni ezt a régen várt hetet. Bárcsak minél több csillag ragyogna, és indulna el az Úrnak való engedelmesség útján.









TOVÁBBI FOTÓK:

2015. április 1., szerda

Marosludas Oldala: Te hogyan látod Marosludast ?

Marosludas Oldala: Te hogyan látod Marosludast ?: A Marosludas Oldala alkotó versenyt hirdet !  Kíváncsiak vagyunk arra, hogy TE hogyan látod városunkat, mit találsz benne érdekesn...

2015. március 30., hétfő

Ma vette kezdetét a tavalyi ablakcsere utáni külső javítás, meszelés









A külső javítás után, a belső felújítással folytatódik a nagy munka:



Új fűtésrendszer kialakítása:










A kerítésre is gondot kell fordítani:











Pillanatképek az idei konfirmációról





2015. március 23., hétfő

Konfirmáció előtti nagytakarítás

A hagyományhoz híven idén is megtörtént. A konfirmandus szülőknek köszönhetően, ragyogó tiszta templom várja az ifjakat, bízunk benne, hogy ők is készen állnak a fogadalomtételre.



Körzeti ifjúsági istentisztelet

Akik eljöttek, nem bánták meg...