2011. október 17., hétfő

Fiatal házaspárok bibliaórája - "évadnyitó"

Különbözőségek férfiak és nők között. Ez volt a témája a címben jelzett vasárnap délutáni alkalomnak, amely a nyári szünet után egy újabb bibliaórai sorozat kezdetét jelentette.
Az ige (Efézus 5,33) segített jobban felismerni különbözőségeinket, de ugyanakkor ösztönzött is, hogy megtanuljunk azokkal együtt élni. E nélkül egyetlen kapcsolat sem működik, mely alól a házasság sem kivétel.
A házasság egy olyan világegyetem, amelyben ha felborul a rend, súlyos katasztrófák történnek. Ezért fontos, hogy először azzal legyen jó a kapcsolatunk, aki ennek a mini világegyetemnek is az irányítója, aki úgy ajándékoz egymásnak férfit és nőt, hogy egymásra tevődve különbözőségeik ellenére is egységet, egészet alkotnak.
Vasárnap délután 15 házaspár tartotta fontosnak, hogy a témáról beszélgessen, és ami a legfontosabb, hogy témában legyen. A bibliaóra utáni asztalközösség is ezt a célt szolgálta.


2011. október 2., vasárnap

ÉLET, SZERETET, GONDVISELÉS

Templompadokra gondosan elhelyezett apró kis virágcsokrok jelezték ma, hogy hol van a helyük azoknak, akiket ünnepi istentiszteleten köszöntött az október eleji vasárnapi gyülekezet. Családtagok, vagy nőszövetségi tagok gondoskodtak, hogy 80 év fölötti testvéreink újból, vagy talán először részesei lehessenek a hagyományos, évenkénti eseménynek, az öregek vasárnapjának.
Az ige világos, tiszta üzenetét Székely József nyugdíjas lelkipásztor tolmácsolta Jób könyve 10. részének 12. verse alapján, amely három fontos, a jelen lévő 43 ünnepelt életében is jól nyomon követhető, Isten kezéből hálás szívvel elvett ajándékra hívta fel mindnyájunk figyelmét. "Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet". Nyolcvan, vagy annál is több évnyi élet, szeretet, gondviselés egyedül Isten gazdagságából, kegyelméből telik, s ma mindennel, amit e nap köré csoportosítottunk, ezt próbáltuk megköszönni.
Az öregek némán, könnyeket hullatva hallgatták az igét, de arcuk a miénkkel együtt nemsokára mosolyra derült. Ma ugyanis olyanok számára is voltak fenntartott helyek, akik még nem tudták, hogy a templomban hogyan kell viselkedni. Nyöszörögtek, hangosan sírtak, rúgkapáltak, fészkelődtek. Nem csoda, hisz először "jártak" itt, még nem ismerhették a "szokásokat", de jelenlétükkel mégis örömöt sugároztak, jövőt írtak, ők hozták arcunkra a derűt, szívünkbe a reményt.
A három család négy gyerekének megkeresztelését ünnepi műsor követte, ezúttal a vegyeskar mellé furulyások és ifjak is csatlakoztak, hogy még csengőbb legyen az ének. Kelemen Éva tanárnő a fölösleges aggodalmak leküzdésének lehetőségeiről beszélt, Andrássy Aranka pedig alkalomhoz illő verset szavalt.
A szeretetvendégség kellemes illatát sütőkemencében készült töltöttkáposzta árasztotta, amely a nőszövetség, és e jeles napot támogató testvéreink adományai, valamint szorgos kezek munkája révén kerülhetett az ünnepi asztalra.
Istené legyen a dicsőség ezért a derűs, idős testvéreink számára jeles napok sorát szaporító októberi vasárnapért.