Körzeti ifjúsági istentisztelet

Mintha tavasz köszöntött volna ránk vasárnap. Vakító napsütésben indultunk Marosludasra a várva-várt évnyitó Körzeti Ifjúsági Istentiszteletre. Mint amikor a méhek a kaptár előtt repdesve várják sorukat, hogy berepülhessenek, úgy rajzottak a fiatalok a templom portikusa előtt. Mosoly, ölelés, puszi, találkozások…bizony rég láttuk egymást… utoljára decemberben, Kutyfalván. De már nagyon vártuk, hogy jöhessünk. Az első fél óra a Reménységgel úgy szállt el, mint a pillanat. És milyen különös…a többi fél óra is. Egy jelenettel hangolódtunk rá az igehirdetésre. A ludasi ifisek Walter Görnandt, A címzett ismeretlen című jelenetével varázsolták magukkal a figyelmünket. Aztán amíg Rátoni Csaba, gerendkeresztúri lelkipásztor testvérünk lendületes prédikációját hallgattam, gondolatban visszapörgettem az időt. Csak most kezdtük el, milyen tapasztalatlanok is voltunk… mindegyre felálltunk, kimentünk, nem volt türelmünk, nem tudtuk hogyan kell viselkedni, köszönni, mi a helyes, nem tudtunk énekelni, játszani, örülni… akkor a legelején nem tudtuk volna elviselni, hogy azt mondják nekünk: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!” Talán, ha ezzel kezdték volna, ma senki sem ülne itt… és milyen csoda,… közel 150-en vagyunk, ifisek, lelkipásztorok, ludasi fiatal presbiterek… és mindenkit magával ragadott a jelenet, a prédikáció. Senki sem ment ki, senkinek sem szólalt meg a mobilja, senki sem sms-zett…mindenki szájtátva figyelt. És még mindig figyeltünk… türelmesen, mocorgás nélkül legalább húsz percen keresztül hallgattuk Demeter Lehel, alias B-man bizonyságtételét. Csak hallgattuk… Ő hogyan találta meg Istent, milyen volt az élete és milyen most az élete. Aztán játszottunk, mi is felnőttek, önfeledten, a pillanat örömének engedve drukkoltunk, hogy megtalálják mihamarabb a bibliai kvíz kérdésekre a választ, hogy megtalálják a megoldást. És aztán teljes szívünkből tapsoltunk (én még majdnem sírtam is örömömben), amikor egyik csapat képviselői a másik után álltak ki a mikrofon elé bátran, és gyönyörűen énekelték a lufiból előkerülő ének feladványokat… prima vistára…. Én azt hittem álmodom…. ez nem lehet igaz… ezek azok az ifisek, akik korábban alig mertek megszólalni? És igaz volt. És az is igaz, hogy a kutyfalvi Barabás Katika a dobok mögé ül és a Reménységgel együtt zenél minden előzetes próba nélkül, mert érzi a ritmust. És az is igaz, hogy vasárnap nagyon sok fiatal csillogtatta meg a tehetségét… a szervezésben, a színjátszásban, az énekelésben. Legyen Istené a dicsőség…. Azért, hogy idáig eljuthattunk, hogy várva várjuk az újabb alkalmakat, hogy nem esik nehezünkre fegyelmezetten viselkedni, hogy tudunk együtt játszani, hogy össze tudjuk foglalni a válaszokat, hogy nem rohanunk a (bőségesen )terített asztalhoz, már nem a süti a fontos (hány tányérral is maradt meg?), hanem az, hogy gyorsan menjünk vissza, hogy még egyet énekelhessünk. Hát itt vagyunk most, jó Uram…és tele van a szívünk a vasárnapi nap örömével. És hálával. Köszönjük Urunk az erőt, amit ezekből az Istentiszteletekből nyerünk. És köszönjük a Marosludasiaknak is ezt a csodálatos évnyitót…. szép volt fiúk!

Kali Tünde, lelkipásztor