2011. március 19., szombat

Épül a gyülekezeti filagória

A presbitérium korábbi határozata alapján a templomkertben elkezdődött egy, a különböző szabadtéri gyülekezeti tevékenységek, szeretetvendégségek és gyerekprogramok lebonyolítására alkalmas filagória építése.
Szerdán, március 16-án sikerült elkészíteni az építmény alapját. Ebben a munkálatban önkéntesen részt vettek a következő presbiterek és gyülekezeti tagok: Keresztes Sándor, Szabó Pál, Szép Sándor, Sándor Ferenc, Sükösd István, Nagy János, Józsa Ferenc. Varga István betonhoz szükséges kavicsot hozott, Molnár Jenő és Moldován Attila betonkavarót bocsátott rendelkezésünkre, Varga Róbert pedig az önkéntes munkások megvendégelésére lepénnyel kedveskedett.
Ezúton köszönjük meg Hajdu Róbert presbiternek, hogy a filagóriához szükséges faanyagot adományként a gyülekezet rendelkezésére bocsátotta. Nem utolsó sorban pedig köszönetet mondunk az idei konfirmándusok szüleinek, akik a kivitelezés munkadíját vállalták fel.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése