2014. október 7., kedd

Templomablakok cseréje

Alapos és körültekintő tervezői munka után Istennek hála hétfőn, október 6-án élesben is megtapasztaltuk, hogy mit jelent a templomablakok cseréje.
A presbitériummal már tavaly óta kerestük a legjobb megoldást arra vonatkozóan, hogy az új ablakok hő- és hangszigetelő szerepükön túl, esztétikai szempontból is megfeleljenek, beilleszkedjenek a templom környezetébe. Nem volt könnyű döntést hozni, de imádságos szívvel kerestük a lehetőségeket. Útközben kudarcokat is át kellett élnünk, le kellett mondani már véglegesnek tűnő döntésekről, de hisszük, hogy a kudarc is Isten akarata volt.
A fakeretes új ablakok három rétegű üveggel vannak ellátva úgy, hogy kívül egy "négyévszakos", belül pedig egy világos barna üveglap található. Középen helyezkedik el a homokolt felületű üveglap, amelynek keresztyén dekorációs tartalma ablakonként változik.
Az elkészült munka négy különböző vállalkozó összehangolt tevékenysége során jött létre, akiknek ezúton is megköszönjük a minőségi kivitelezést.
Márton István és csapata, Palisander kft, Csíkszereda (ablakkeretek, beszerelés)
Orbán Tibor számítógép grafikus, Marosvásárhely (homokolt felületek látványterve)
Moldován Mihály, Media Expert kft, Marosvásárhely (homokolt felületek kiviteli terve, fólia elkészítése)
Kocsis Lajos, Lőrincz Attila és csapatuk, Primer Electro kft, Marosvásárhely (homokolás és hőszigetelt üveg)
Életünket az Úrnak való odaszánására biztat a körablakon szerepeltetett jelkép, Kálvin János jelmondatának, "Szívemet égő áldozatul az Úrnak szentelem", grafikus ábrázolása. Tegyük ezt nem kényszerből, hanem szeretettel, okos istentiszteletként az Ő dicsőségére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése